“A védőnők biztonság a családnak”
Harmadszor adtuk át a Steller Mária Védőnői Díjakat
Harmadik alkalommal adtuk át a Steller Mária Védőnői Díjakat; a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított elismerést 21, kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át csütörtökön Budapesten.
A Házasság hete keretében az MTA-n rendezett Család és hivatás című konferencián beszédet mondott többek között a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára is. Beneda Attila kiemelte: a kormány abban próbál segíteni, hogy mindenki szabadon dönthessen, vállal-e gyermeket vagy sem, a gyermek mellett visszamegy-e dolgozni vagy sem.
Skrabski Fruzsina, a HKHK társelnöke úgy fogalmazott: ha a védőnőket szeretjük, tiszteljük, felemeljük, akkor egy jó országban fogunk élni. A védőnők áldozatos munkát végeznek, sok helyen közösséget teremtenek, edukálnak, hátrányos helyzetűeket támogatnak a gyerekek és családok érdekében.
Müller Cecília országos tiszti főorvos örömét fejezte ki, hogy a Steller Mária Díjat a házasság hetén adják át, mondván, a házasság és a közösségért munkálkodás is egyfajta elköteleződést jelent. Kiemelte, rendkívül fontos a biztonság, amit a védőnők a családoknak nyújtanak.
A díjat a járási/fővárosi vezető védőnő ajánlása alapján egy nyolc tagú zsűri ítéli oda vármegyénként egy személynek. Az elismeréssel az alapítók a védőnői hivatás fontosságára hívják fel a figyelmet.
A Steller Mária Védőnői Díj 2022 díjazottjai
- Baranya vármegye: Kraftné Péter Edit (Babarc Község Önkormányzat Védőnői Szolgálat)
- Bács-Kiskun vármegye: Farkas Sándorné (Balotaszállás védőnői körzet)
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye: Köhlerné Soltész Judit (Sajókaza 2. védőnői körzet)
- Békés vármegye: Alt Lászlóné (Békéscsaba 9. védőnői körzet)
- Csongrád-Csanád vármegye: Slezákné Kiss Andrea (Sándorfalva 3. védőnői körzet)
- Fejér vármegye: Molnár Krisztina (Székesfehérvár 11. védőnői körzet)
- Győr-Moson-Sopron vármegye: Bugár Katalin (Csorna 3. védőnői körzet)
- Hajdú-Bihar vármegye: Nagy Erika (Biharkeresztes/Told körzet)
- Heves vármegye: Kakuk Béláné (Tiszanána 2. védőnői körzet)
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye: Szabó Csilla (Szolnok 2. védőnői körzet)
- Komárom-Esztergom vármegye: Nagyné Csabai Anna Erzsébet (Oroszlány 1. védőnői körzet)
- Nógrád vármegye: Laukóné Oláh Magdolna (Varsány védőnői körzet)
- Pest vármegye: Kovácsné Kisbabér Ildikó (Dunakeszi 2. védőnői körzet)
- Somogy vármegye: Semsei Tünde (Szenna védőnői körzet)
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye: Vanczerné Németh Mária (Tiszavasvári 2. védőnői körzet)
- Tolna vármegye: Krausz Jánosné (Györköny/Pusztahencse védőnői körzet)
- Vas vármegye: Ribes Krisztina (Szeleste Önkormányzata Védőnői Szolgálat)
- Veszprém vármegye: Zsifkovics Szilvia (Révfülöp védőnői körzet)
- Zala vármegye: Turós Dóra (Zalaszentgrót 3. védőnői körzet)
- Budapest XIV. kerület: Virágné Molnár Szilvia (4. védőnői körzet)
- Budapest III. kerület: Hábelné Gulyás Szilvia (25. védőnői körzet)
A 2021-es Steller Mária Védőnői Díj Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei díjazottja, Szilágyiné Nagy Ágnes is most, utólag vette át a díjat.
Háttér
Steller Mária szülésznő, jogász, vezető védőnő, a gyermekvédelem úttörője (1898-1989)
Budapesten született, az Egyesült Királyságban, Hollandiában és az Egyesült Államokban tanult. A Debreceni Tudományegyetemen szülésznői, Budapesten ápolónői képesítést szerzett. Az 1930-as évektől a falusi egészségvédelemmel, a védőnői hálózat megszervezésével foglalkozott. Előadásokat tartott a családok szociális helyzetéről, a védőnői munka, a higiénia fontosságáról. 1935-től az ENSZ elődjénél, a Nemzetek Szövetségénél dolgozott Genfben. 1940-től Magyarországon újra gyermekvédelmi területen dolgozott. 1948-ban elhagyta hazáját, Rómába, majd az Egyesült Államokba költözött, de 1972-ben hazatért, Pomázon élt. 1989. március 4-én hunyt el, hamvai a Pannonhalmi Főapátságban nyugszanak.
A díjról
A prof. dr. Kopp Mária és férje, Skrabski Árpád által 2009-ben alapított Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, a Nemzeti Népegészségügyi Központ védőnői szakterületével együttműködve 2020-ban védőnői díjat alapított. Célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának, elhivatottságának elismerése, valamint a társadalom figyelmének felhívása a védőnők áldozatos munkájára, különös tekintettel a három év alatti gyermekes családok támogatására. A díjat minden évben minden megyéből és a fővárosból egy védőnő kapja, akinek – az illetékes járási/fővárosi vezető védőnő felterjesztése után – egy nyolc tagú zsűri odaítéli. A díj: Anyaság plakett, Bessenyei Odette szobrász alkotása és oklevél.
A zsűri tagjai
- Dr. Réthelyi Miklós volt miniszter, zsűrielnök
- Odor Andrea országos vezető védőnő, zsűri társelnök
- Jávorné Dr. Erdei Renáta tanszékvezető, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Egészségtudományi Intézet
- Kissné Garajszki Ildikó védőnő, vezető-hivatali főtanácsos, Nemzeti Népegészségügyi Központ
- Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász, országos szakfelügyelő főorvos
- Dr. Schmidt Péter az orvostudomány kandidátusa, habilitált egyetemi magántanár, egyetemi oktató gyermekgyógyász főorvos
- Vigh József, Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, alelnök
- Pálfay Erzsébet, Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, alelnök, országos hálózatvezető
Korábbi évek díjazottai:
2022 | 2021 |
Galéria
HKHK | 2023.02.16.